A csodák éjszakája
Norbert Landa karácsonyi története
Fordította: Stoll Noémi
Élt egyszer egy kíváncsi csillag, aki az égbolt egy meglehetősen unalmas zugában lakott. Amerre a szem ellátott nem volt egyéb látnivaló, mint más csillagok. Kövér és sovány, öreg és fiatal csillagok tömegei. Valamint csillagok, akik inkább egyedül akartak maradni.
Ó, - sóhajtott a csillag – bárcsak átélhetnék valami igazán izgalmas dolgot. Körülnézek hát a világűrben.
Búcsúzóul rápillantott a környező csillagokra, és tovarepült. Több millió éven át repült, keresztül a világűrön. Elszáguldott ragyogó és halványuló csillagok mellett, valamint hatalmas, magányos, gyűrűs vagy gyűrű nélküli sziklatömbök mellett.
Ezt már ismerem. – gondolta a csillag, aki egyre fáradtabb lett. – Hamarosan végem, és semmi érdekeset nem éltem át.
Azzal továbbrepült. Mindaddig, amíg a Föld közelébe nem ért, amely kéklőn világított. A Földön tengerek és hegységek voltak, városokat és falvakat látott. A csillag kíváncsi lett. Egyre lassabban repült, miközben leszállt az est, és sötétség borult a Földre.
A csillag némi zajra és a sötétségben derengő fényre lett figyelmes.
Erőteljesen lassított és egy kunyhó felett állva maradt. Féknyoma fénylett az égbolton. Aki ezen az éjszakán az égre nézett, láthatta is.
A sziámi Boldizsár herceg nagy tudós és csillagkutató volt. Épp a csillagvizsgáló ótornyában tartózkodott és a Hold arcán lévő szemölcsöket számolgatta, amikor a csillag megjelent az égbolton.
Emberek – kiáltotta Boldizsár – ilyet még nem látott a világ. Követni fogjuk, és jobban szemügyre vesszük ezt a csillagot. Készítsétek elő a hajókat. Egy óra múlva indulunk.
A gazdag Punt-beli kereskedő, Gáspár karavánja értékes kincsekkel megrakodva kanyargott a sivatagon át. Gáspár legelöl tevegelt. Valami hirtelen elvakította. Az égre nézett.
Egy csillag – tűnődött. Nézzétek! – kiáltotta – a földre hull.
Gáspár fékezett, a karaván lassan megállt.
Ez a csillag – kiáltotta Gáspár izgatottan – fényesebben tündököl, mint ezer gyémánt. Valahogy meg kell kaparintanom. Akkor én leszek a világ leggazdagabb embere.
Egy egész órába telt, míg Gáspár parancsa az utolsó tevehajcsárt is elérte. A parancs így hangzott: “Megfordulni és követni a csillagot!”
A mongóliai Menyhért kán a kedvenc helyén tartózkodott, ahonnan jól áttekinthette az egész birodalmát, a hóborította hegycsúcsoktól a végtelen pusztaságig. Ameddig a szem ellát itt minden az ő uralma alatt állt. A csillag – nem törődve a kánnal – fényesen tündökölt az égbolton.
Megállj! – bömbölte Menyhért az éjszakába – az enyém vagy, úgy legyen, ahogy Menyhért a nevem!
A csillag továbbra sem törődött vele. Menyhért elsápadt a dühtől.
Látjátok azt a csillagot? – kérdezte a tábornokait – Nekem merészel ellenszegülni! Elfogjuk! Egy óra múlva indulunk.
Így esett, hogy a világ három különböző részén egyszerre fények lobogtak fel, és miután összesereglettek, elindultak.
Egy hajóhad a tengeren, egy karaván a sivatagban és egy hadsereg a mongol hegyek szűk szurdokai között.
Hamarosan befutottak Boldizsár herceg hajói a kikötőbe. Gyalog indultak tovább. A herceg haladt elől, vezetve a kísérőit. Le sem vette a szemét a csillagról. Már nem jártak messze a csillagtól.
Ott a másik oldalon – kiáltotta Boldizsár – a kunyhó fölött. Gyorsabban! Szemügyre kell vennem ezt a csillagot.
Egyszerre felbukkant a karaván is. Gáspárral az élen, aki szintén csak a csillagot nézte.
Fényesebb, mint ezer gyémánt! – örvendezett – És értékesebb, mint a Föld összes aranya. Ide vele! Én leszek minden idők leggazdagabb embere.
Ebben a pillanatban érkezett meg Menyhért.
Egy csillagász meg egy kereskedő – morogta megvetően. Tudjátok ki vagyok én!? Na? Menyhért kán áll előttetek, mögöttem ezer katonával. Az enyém a csillag, kétségtelen!
Így veszekedett Gáspár Menyhérttel, Menyhért Boldizsárral és Boldizsár mindkettővel.
A csillag persze nem foglalkozott a három perlekedő kakassal.
A kunyhóban egy gyermek sírt fel.
Talán azért sír, mert még mindig sötét van – gondolta a csillag. Megerőltetve magát egyre ragyogóbb és ragyogóbb lett. A fénye elárasztotta a vidéket, hogy még a kunyhó szalmateteje is arany színben pompázott elvakítva a katonákat, a tevehajcsárokat és a tudósokat.
Mély tisztelettel bámulták és térdre borultak.
Hagyjuk abba a vitatkozást – javasolta Boldizsár. Menjünk be a kunyhóba mind a hárman. Azt hiszem, a csillag valami csodálatosat akar mutatni nekünk.
Odabenn megpillantották a gyermeket, aki úgy mosolygott, mintha mindig e három látogatóra várt volna. A férfiaknak meglágyult a szíve. Ebben a pillanatban megfeledkeztek mindenféle tudományról, gazdagságról, hatalomról. Sőt! A csillagról is megfeledkeztek, amely idevezette őket. Már csak a gyermeket látták.
A visszaúton elég idejük volt tépelődni. Miután hazaértek, valahogy megváltoztak: szerényebbé, kegyesebbé, nagyvonalúbbá váltak. Ez feltűnt az embereknek. Attól fogva nevezték a gazdag Gáspárt bölcs Gáspárnak. Hatalmas Menyhértet bölcs Menyhértnek. A furfangos Boldizsárt pedig bölcs Boldizsár királynak. És a mi kis csillagunk? Végre valami csakugyan csodás élménnyel lett gazdagabb.
A Napkeleti bölcsekről ITT olvashatsz összefoglalót
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése